top of page
Keresés
  • Cibi Újraszalvéta / Czibolya Kata

Forralt bor - gyerekbarát verzióban is

Itt a szezon. A karácsonyi vásároké, a baráti összejöveteleké, meg az unom a hideget és sötéteteké. Tehát a forralt boré.

A forralt bor szerintem egy varázsital. Annyi problémára nyújt megoldást és olyan jó hangulatot teremt. Lehet bőszen bólogatni, hogy naná, pont, mint a hideg bor. De nem. Mikor megismertem a gyerekbarát verziót, rájöttem, hogy a forralt bor esetében az alkoholnak nincs is olyan komoly szerepe a gyógyításban, kedvteremtésben. Almalével is működik. A titok a fűszerekben van.


Ettől persze még nagyon ügyelünk, hogy ki ne forraljuk, főzzük az ital lelkét. Bor esetben az alkoholra vigyázunk, almalé esetében a vitaminokra.


Tehát a forralt bor kifejezés egy átverés, bort egyáltalán nem szabad forralni.


Az intenzív fűszeres, gyümölcsös ízt úgy tudjuk elérni, hogy először egy szirupot készítünk. Na, azt lehet főzni, úgy jó fél órán át. A cél, hogy egy sűrű, folyékony ízesítőt kapjunk, ami jóval intenzívebben és ezzel együtt mégis jóval lágyabban fogja fűszerezni a forró italunkat, mintha csak úgy beledobálnánk a fahéjrudat, szegfűszeget, narancskarikát a borba/almalébe és rottyantanánk rajta egyet.


A szirupot jó előre elkészíthetjük, akár nagyobb adagot is (a szezonra való tekintettel), a hűtőszekrényben el fog állni egy darabig.


A borról: rendes, jó bor. Nem kannás, nem tablettás. Ami talpas pohárból nem finom, bögréből sem lesz az.

Az almaléről: a hígított, szűrt verzióval finomabb, mint a 100% - os rostossal. (A frissen préselttel kifejezetten pocsék volt)

Az édesítésről: ne cukrozd agyonra! Csak azért, mert a vásári gagyi forralt borok után összeragad a szánk, nem kell az otthonit is elrontani. Ha minőségi bort használsz, azt nem kell feljavítani negyed kilónyi kristálycukorral. Ha egyáltalán teszel bele: max 1 teáskanálnyi barna cukor/méz per bögre.

A gyermekbiztonságról: ha boros és almaleves verziót is csinálunk, érdemes vörösbort használni. Így teljesen más színű lesz a felnőtt és a gyerek ital, csökken az összekeverés esélye.

Hozzávalók:

  • 4 dl víz,

  • 3-4 fahéjrúd,

  • 10 szem szegfűszeg,

  • 1 kezeletlen héjú narancs vékonyan hámozott héja és leve,

  • kis darabka vaníliarúd (jó lesz az is, amiből korábban már kikapartad a magokat),

  • kevés (barna) cukor - ha inkább mézet használsz, azt csak a végén add hozzá

  • 1 narancs szeletelve

  • opcionális a boros verzióhoz: chili paprika

  • 1 üveg bor vagy 1 l almalé

A vizet felforraljuk egy kis lábasban a fahéjrudakkal, szegfűszeggel, vaníliával, narancs héjával és levével, cukorral - ha használunk. Forrás után visszavesszük a lángot és lassan főzzük kb fél órán át. A víz jelentős része el fog párologni. Akkor jó, ha már csak kb. másfél deciliternyi sűrű, illatos folyadékunk van. Ekkor ráöntjük a bort vagy almalevet (ha egyszerre mindkét verzió készül, akkor igazságosan elosztjuk a szirupot a fűszerekkel, narancshéjjal együtt két lábasba mielőtt ráöntenénk a nedűt) és lassan összemelegítjük. Legyen jó forró, de ne forraljuk fel!


Minden bögrébe tegyünk egy-egy narancskarikát, esetleg dobjunk mellé egy csini fahéjrudat, amit kihalásztunk a fazékból és szűrjük rá az italt.


Chilis verzió: apukám érőspaprikával szerette a forralt bort. Csak akkor azt még kutyaf@sza paprikának hívták, nem chilinek. És mit ád az ég, nekem is így ízlik. Szerintem a narancs-fahéj-chili-bor társítás nagyon ütős. Így én a saját bögrémbe mindig teszek egy szárított chilit is, 1 - 2 perc úszás elég szokott neki lenni.

Na, fincsi mi?

Szerintem a karácsonyi vásároknak is nyugodtan neki lehet futni otthoni forralt borral. Na nem azért, mert faszarik vagyunk, hanem azért, mert gyakran felháborítóan silány minőségű forralt borokat lehet kapni felháborítóan sok pénzért. A hab a tortán a műanyag pohár szokott lenni.

Kell egy jó kis dupla falú üveg palack, ami tartja a hőt, kényelmes belőle inni, a szűrő bent tartja a fűszereket, gyümölcsöt, nem kell óvatoskodnunk vagy köpködnünk. Csini.

(Vigyázat! A Cibi Újrapalckba 2 adag forralt bor is belefér! Csak szólunk.)




146 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

14.000 forinttól olcsóbban, 20.000 forinttól INGYEN szállítunk!

bottom of page